Fábián Edith Myriam nővér (lásd magyar találkozó cikket) december 7-én indul el, munkatársaival, Leyte szigetére lelki segítséget nyújtani a katasztrófa ott maradt túlélőknek. Megkértem hogy írja le nekem hogy miből áll a 10 napos ott létük.
Ha nem tudtatok konkrétan hogy segíteni Yolanda áldozatainak mert nem vagytok biztosak abban hogy jó helyre megy a pénzetek, szerintem az után hogy elolvastátok hogy mire készül Fábián Edith Myriam nővér, nyugodtan tudtok nekik segíteni...
December
5-an indulunk Leyte Szigetére
via Bicol.
Két kis busszal megyünk (L300 es egy Jac
car). két napos lesz az út azoknak, akik autóval mennek és egy páran repülővel megyünk,
hogy minél több élelmet és segély anyagot tudjunk vinni.
Egy
Bicoli származású munkatársunk vezeti az expedíciót es jön velünk egy másik munkatársunk
fiú testvére akik Taclobánból menekültek el a tájfun után, de visszajön velünk
hogy segítsen az úton és ott helyben.
A Taclobani munkatársunk házában fogunk
megszállni ami eléggé épségben maradt a körülményekhez képest.
Összesen 18-an megyünk két csapatban. Mi
négyen nővérek, munkatársaink nagyobb része, francia önkénteseink és két fiúnk
akik börtönből szabadultak és befejezték a patronációs programunkat.
Azért
megyünk ilyen sokan mert mi nem igazan a segély kiosztására koncentráljuk
magunkat mivel ezen a téren sok a sokkal profibbak, míg nekünk anyagilag nincs
is akkora kapacitásunk mivel kis alapítvány vagyunk.
Mi a szívek es a lelkek orvoslásat szeretnénk
elkezdeni egy hónappal a katasztrófa után. A tíz napos ott létünk alatt
szeretnénk egy plébánián megtelepedni és az otthon maradt emberek családjait
meghallgatni, akik nem a menekült otthonokban vannak (mert őket sok egyesület segíti)
hanem azokat akik mindenek ellenére otthon maradtak és úgy próbáljak újból
kezdeni életüket.
„Debriefing session”-okat, csoportos és egyéni
elbeszélgetéseket fogunk tartani és segíteni őket abban, hogy lelkileg fel
tudjak dolgozni a tragédiát.
Arra
gondoltunk, hogy a filippino tradíciók szerinti családi és baráti légkör megteremtésével
próbálunk majd a családok közelébe kerülni. Reggel a napkelte után amikor
mindenki a reggeliét készíti vagy készítene,
kettesével bekopogtatunk a családoknál és kávéval, forró kakaóval és
keksszel lepnénk meg őket megosztva amink van, de főleg a fülünket és az együttérzésünket.
Minden reggel egy nagy kihívás lehet a
családok számára mert ott kezdik el ismét és ismét realizálni nap mint nap hogy
mindent elvesztettek, házat, kedves személyes tárgyaikat és sokan ami meg ennél
is rosszabb, család tagjaikat. Reményt szeretnénk nekik vinni a jelenlétünkkel.
A
gyerekeknek rajz anyagot viszünk és játékot, hogy ez által tudjak kifejezni a belső
szomorúságot es feszültséget. Az önkénteseink és a volt fiáink (akik szintén
sok traumán mentek keresztül az életükben a börtönben) foci és rugby labdával
fognak majd a fiatalok között csapatot szervezni és szintén a játék által
levezetni a belső feszültségeket.
Mindezekkel örömet is szeretnénk a szívekbe becsalni hogy megnyílhassanak a reményre
az új életre.
A filipino nép nagyon hívó, Isten jelenléte az életükben természetes módon ott
van még akkor is ha nem sűrűn jártak a katasztrófa előtt templomba.
Az itteni népnek miután a biológiai
szükségleteket megkapták, étel víz és gyógyszer, nem a társadalmi szükségletek megoldása
fog erőt és reményt adni, hanem a HIT, az ima és az Istenbe vetett remény. A
filippino nép reziliens ereje a hitben fakad.
Nem
fogjuk erőltetni az imát és a hitet, de fel vagyunk készülve arra, hogy miután
meghallgattuk az embereket és hagytuk őket szívük sérelmeit kifejezni, nagyon
oda kell figyelnünk és keresnünk azokat a pontokat az életükben ahol még ott
van a remény az ujjá kezdésben, az új életben és a feltámadás jelenlétében életükben.
Lelki és belső erő nélkül nehezen fogjak
ujjá építeni otthonaikat, falvaikat és városaikat, mert a munka nehéz, hosszú
és sokszor reménytelennek tűnhet.
Felkészültünk a misszióra és a DSWD (a
filippi Szociális minisztérium) nemzeti irodáján keresztül szerveztük a
missziót. A héten pénteken részt vettünk az egy napos trainingen amit a minisztérium
vezetői szerveztek. Ott tudtuk meg hogy az összes GNO közül és civil szervezet
közül Metro Manilában egyedül a mi alapítványunk jelentkezett erre a misszióra.
Mindenki segélyeket oszt (amire szükség is volt meg van is meg, és lesz is még
sokáig) de eddig még senki nem vállalkozott a lelkek megsegítésére. Nagyon
örültek nekünk és biztattak bennünket a hosszú távú elköteleződésre nem csak az
egyszerű családok körében Taclobánban hanem még arra is megkértek bennünket
hogy ha lehet keressük fel az állami vezetőket és őket is hallgassuk meg. Az
állami irodák szervezetek vezetőinek családjai is sokat szenvedtek, de most még
másokkal is kell foglalkozniuk, segíteniük, ami nagyon nehéz lelkileg elviselni
azt mondták pénteken a minisztériumban.
Meglátjuk, hogy mit tehetünk.
Egyenlőre annyit tudunk, hogy december
5-én indul a két kocsi (Én december 7-én megyek repülővel egy másik csapattal).
Azt is tudjuk, hogy hol fogunk megszállni de még nem tudjuk hogy kikkel fogunk
foglalkozni. Egy pap barátunk családja odavalósi és Ő már kétszer ment Taclobánba
segíteni. Ő fog majd nekünk segíteni az emberekkel való összeköttetésben.
Szeretnénk jelenlétünkkel lényeges
"impact" (hatást) elérni, hogy később, jövőre is folytatni tudjuk a
lelki segítséget abban a kisközösségben ahova megyünk. Hosszú távú missziót tervezünk.
Tudjuk, hogy nem sok emberen fogunk talán segíteni, mert kevesen vagyunk, de hisszük
hogy azok, akik a jelenlétünk által életre kelnek majd megerősödve segíteni
tudnak a többieken később.
Ha
véletlen árva kislányokra találunk, megnyitjuk otthonunkat nekik, ha akarnak
Manilában tanulni vagy legalább itt tölteni a karácsonyt. Ezekre nyitottak
vagyunk, de még nem tudjuk, hogy mit hoz a sors.
Kik segítettek? A francia, osztrák, német
és svájci volt önkénteseink és családjai, szerveztek gyűjtéseket, pap barátok
plébániai Európában, Új Zealandon.
Ezzel
a pénzzel tudunk elindulni, utazni, ott lenni és segíteni.
Ha magyarok, franciák, belgák..... akarnak segíteni az nagyon jól fog jönni, hogy később is vissza
tudjunk menni, jövőre és még több emberen segíteni.
Természetesen be fogunk számolni mindenről képekben és írásban
is.
https://hu-hu.facebook.com/pages/Manilai-Misszi%C3%B3/448608648520544
Utaláshoz való adatok :
Számla tulajdonos neve : COMPASSION JEUNESSE ASIE MISSION
Számlaszáma: 30003 01269 0003 7271 240 46
Cim: 62 La Canebiere 13001 Marseille
IBAN: FR76
SWIFT: SOGEFRPP
Sister Fábián Edith Myriam (see the article about "Hungarian get together in Manila") will leave on 2013 December 7th, with colleagues of her, to the Island of Leyte to give emotionally and spiritually support and help to the people who let there after the disaster of Yolanda. I asked for her to summarize me what they will do there during 10 days.
If till now, you didn't know how to help the Filipinos people, because when we give money, we are never sure if it will be used effectively to help those people. Here I offer you an opportunity to help a small foundation who have a project described below. Please read what is the project of Sister Fábián Edith Myriam, and perhaps , you will feel more confortable to give them to help Filipinos people who survived to Yolanda one month ago ...
On December 5th, I am leaving to Leyte Island via Bicol .
Two small buses ( L300 Jac and a car ) will go there by road, which is a
two-days to get more food and relief materials to the typhoon striken area.
A colleague born in Bicol will come with us and will lead the expedition
with another colleague from Tacloban, who had to leave the area due to the
typhoon, but now he goes back with us to help us on the road and on the spot .
We'll stay in the house, which remained fairly intact, of on or our
collegues who lives in Tacloban.
A total of 18 people will go in two teams. We, four sisters , the majority
of our employees, French volunteers and two of our sons who were released from
prison and have completed our patronage program.
We're with this many people because we are not really involved in the
distribution of relief goods to the population as we estimate that
profesionnals in this sector perform those tasks much better. Also, financially
we do not have as much capacity as they have, as we are a small foundation.
What we really want to start to cure one month after the disaster, is the
heart and the soul. To set up a parish and to listen to people who stayed in
their own home and who didn’t leave to join refugees homes (because these
people received already more support than the ones who stayed in their homes).
Despite the difficulties, they want to start their lives again and we will help
them in this project during the ten days of our stay there.
We will hold a kind of " Debriefing session" for groups and
indivuals alike, by interviewing them, listen to them and helping them
spiritually to be able to process the tragedy.
We were thinking of the friendly and family focused atmosphere of the
Filipino traditions to try to get closer to them . In the morning after sunrise
when everyone prepares themselves for another hard day, we will knock at
their doors and offer them coffee, hot cocoa and biscuits, we will ask them to
be allowed to enter in their house, we will share what we have with them , but
especially we will offer them our ears and our friendship.
Every morning is certainly a challenge for families because they start
again a day and they realize every day that they have lost everything, house,
personal belongings and many of them, even worse, members of their family.
The drawing material and games that we have brought with us will be used so
that children can express their inner sadness and tension. The volunteers and
the sons (who also went through a lot of trauma in their lives in prison) will organize
football and rugby matches between teams of young people with the aim to give
these youngsters a possibility to relieve internal tensions through the game.
With all this joy we intend to help them open up their heart and soul and
give them hope of new life.
God is very present in the lives of the Filippino people and it is natural
for them to expect God’s support even if they didn’t frequently visit church
before the disaster .
The local people are receiving the biological needs like food, water and
medicine, but it does not solve their social needs, and we would like to give
them strength, hope in the future. The resilient power of the Filippino people
springs from faith.
We will not force the prayers and faith, but we are prepared for that if it
is requested. Having listened to the people and allowed them to express their
soul grievances, we really need to watch out and look for the points in their
lives where there is the hope in a new life and the resurrection in the
presence of their lives.
Without spiritual and inner strength, it will be hard for them to
rebuild their homes, their villages and their cities. They work hard, long and
often seemingly without hope.
We are prepared for the mission and the DSWD (Department of Social Welfare
and Development in Philippines) organized the mission through the national
office. Last Friday we participated in the one-day training which was organized
by the ministry leaders. There, we learned that amongst all of the
governemental and non-governmental organizations in Metro Manila, only our
foundation responded to this mission. Everybody distributes aids (which is of
course necessary and useful still now and will be for a long time), but so far,
no one has volunteered to help the souls. I was very happy for us and we were
encouraged for a long-term action, not only among the families in
Taclobán, but we were also asked to contact the local State leaders and to
listen to them as well. Heads of state agencies organizations' families
suffered a lot, and the fact of constancly dealing with others, to help them,
could be very difficult mentally, said the Ministry speaker in his speech on
Friday .
We'll see what we can do .
For now, I know that it will start on December 5 , with the start of the
two cars (I'm going on 7 December by plane with another team). We also know
where we are going to stay but we do not know what we will have to deal with. A
priest (friend) of ours from there and his family have gone twice in Tacloban.
He will then assist us in communication with the local people.
We would ike that our presence achieves a substantial " impact" so
that later , during the year, we will be able to continue the spiritual help in
the small community where we're going now . A long-term mission is planned. We
know that we will probably not help a lot of people because we are only few
people, but we believe that those who will come to life again full of hope, by
a stronger presence , will be able to help the others later.
If we find, by accident, little orphaned girls , we will open our home to
them if they want to study in Manila or at least to be here with us for
Christmas.
Who has helped till now ? The French , Austrian, German and Swiss
volunteers and their families, by organizing collects of money and the parish
priest friends in Europe and New of Zealand also.
With this money, we can travel, to be there and to help people who needs
our support.
If you want to help us, it is really welcomed ! The aid that we will
receive will be used by us to go back there later and to help more and more
people.
Of course, we will report everything in pictures and by writing
Datas needed for transfert :
Name of the bank account : COMPASSION JEUNESSE ASIE MISSION
Number of account: 30003 01269 0003 7271 240 46
Adress: 62 La Canebiere 13001 Marseille
IBAN: FR76
SWIFT: SOGEFRPP
LA VERSION EN FRANCAIS EST EN PRÉPARATION !
Volt olyan szerencsénk múlt héten hogy véletlenül megismerjük egy helyi, Filipino, fiatal szobrász, MICHAEL CACNIO, műveit. Ez a fiatal ember sárgaréz szobrász.
Nous avons eu la chance la semaine derniere de découvrir quelques oeuvres d'un artiste philippin , MICHAEL CACNIO, sculpteur sur laiton. Nous n'avons vu que quelques unes de ses oeuvres exposées dans une minuscule galerie d'un centre commercial voisin. La moitié était déjá vendue, et le reste pouvait etre acquis pour 220.000 php/piece (3.650 EUR/piece). Je n'avais pas la somme exacte sur moi et eux, ils n'avaient pas de monnaies....
