Yolanda (Haiyan) tájfun túlélőknek lelki és érzelmi felépítése ! Spiritual and emotional rebuilding of the victims of Yolanda !

Fábián Edith Myriam nővér (lásd magyar találkozó cikket) december 7-én indul el, munkatársaival, Leyte szigetére lelki segítséget nyújtani a katasztrófa ott maradt túlélőknek. Megkértem hogy írja le nekem hogy miből áll a 10 napos ott létük. 
Ha nem tudtatok konkrétan hogy segíteni Yolanda áldozatainak mert nem vagytok biztosak abban hogy jó helyre megy a pénzetek, szerintem az után hogy elolvastátok hogy mire készül Fábián Edith Myriam nővér, nyugodtan tudtok nekik segíteni...

December 5-an indulunk Leyte Szigetére via Bicol.

Két kis busszal megyünk (L300 es egy Jac car). két napos lesz az út azoknak, akik autóval mennek és egy páran repülővel megyünk, hogy minél több élelmet és segély anyagot tudjunk vinni.

Egy Bicoli származású munkatársunk vezeti az expedíciót es jön velünk egy másik munkatársunk fiú testvére akik Taclobánból menekültek el a tájfun után, de visszajön velünk hogy segítsen az úton és ott helyben.

A Taclobani munkatársunk házában fogunk megszállni ami eléggé épségben maradt a körülményekhez képest.

Összesen 18-an megyünk két csapatban. Mi négyen nővérek, munkatársaink nagyobb része, francia önkénteseink és két fiúnk akik börtönből szabadultak és befejezték a patronációs programunkat.

Azért megyünk ilyen sokan mert mi nem igazan a segély kiosztására koncentráljuk magunkat mivel ezen a téren sok a sokkal profibbak, míg nekünk anyagilag nincs is akkora kapacitásunk mivel kis alapítvány vagyunk.
Mi a szívek es a lelkek orvoslásat szeretnénk elkezdeni egy hónappal a katasztrófa után. A tíz napos ott létünk alatt szeretnénk egy plébánián megtelepedni és az otthon maradt emberek családjait meghallgatni, akik nem a menekült otthonokban vannak (mert őket sok egyesület segíti) hanem azokat akik mindenek ellenére otthon maradtak és úgy próbáljak újból kezdeni életüket.

„Debriefing session”-okat, csoportos és egyéni elbeszélgetéseket fogunk tartani és segíteni őket abban, hogy lelkileg fel tudjak dolgozni a tragédiát.

Arra gondoltunk, hogy a filippino tradíciók szerinti családi és baráti légkör megteremtésével próbálunk majd a családok közelébe kerülni. Reggel a napkelte után amikor mindenki a reggeliét készíti vagy készítene,  kettesével bekopogtatunk a családoknál és kávéval, forró kakaóval és keksszel lepnénk meg őket megosztva amink van, de főleg a fülünket és az együttérzésünket.

Minden reggel egy nagy kihívás lehet a családok számára mert ott kezdik el ismét és ismét realizálni nap mint nap hogy mindent elvesztettek, házat, kedves személyes tárgyaikat és sokan ami meg ennél is rosszabb, család tagjaikat. Reményt szeretnénk nekik vinni a jelenlétünkkel.

A gyerekeknek rajz anyagot viszünk és játékot, hogy ez által tudjak kifejezni a belső szomorúságot es feszültséget. Az önkénteseink és a volt fiáink (akik szintén sok traumán mentek keresztül az életükben a börtönben) foci és rugby labdával fognak majd a fiatalok között csapatot szervezni és szintén a játék által levezetni a belső feszültségeket.
Mindezekkel örömet is szeretnénk a szívekbe becsalni hogy megnyílhassanak a reményre az új életre.
A filipino nép nagyon hívó, Isten jelenléte az életükben természetes módon ott van még akkor is ha nem sűrűn jártak a katasztrófa előtt templomba.

Az itteni népnek miután a biológiai szükségleteket megkapták, étel víz és gyógyszer, nem a társadalmi szükségletek megoldása fog erőt és reményt adni, hanem a HIT, az ima és az Istenbe vetett remény. A filippino nép reziliens ereje a hitben fakad.

Nem fogjuk erőltetni az imát és a hitet, de fel vagyunk készülve arra, hogy miután meghallgattuk az embereket és hagytuk őket szívük sérelmeit kifejezni, nagyon oda kell figyelnünk és keresnünk azokat a pontokat az életükben ahol még ott van a remény az ujjá kezdésben, az új életben és a feltámadás jelenlétében életükben.

Lelki és belső erő nélkül nehezen fogjak ujjá építeni otthonaikat, falvaikat és városaikat, mert a munka nehéz, hosszú és sokszor reménytelennek tűnhet.

Felkészültünk a misszióra és a DSWD (a filippi Szociális minisztérium) nemzeti irodáján keresztül szerveztük a missziót. A héten pénteken részt vettünk az egy napos trainingen amit a minisztérium vezetői szerveztek. Ott tudtuk meg hogy az összes GNO közül és civil szervezet közül Metro Manilában egyedül a mi alapítványunk jelentkezett erre a misszióra. Mindenki segélyeket oszt (amire szükség is volt meg van is meg, és lesz is még sokáig) de eddig még senki nem vállalkozott a lelkek megsegítésére. Nagyon örültek nekünk és biztattak bennünket a hosszú távú elköteleződésre nem csak az egyszerű családok körében Taclobánban hanem még arra is megkértek bennünket hogy ha lehet keressük fel az állami vezetőket és őket is hallgassuk meg. Az állami irodák szervezetek vezetőinek családjai is sokat szenvedtek, de most még másokkal is kell foglalkozniuk, segíteniük, ami nagyon nehéz lelkileg elviselni azt mondták pénteken a minisztériumban.
Meglátjuk, hogy mit tehetünk.

Egyenlőre annyit tudunk, hogy december 5-én indul a két kocsi (Én december 7-én megyek repülővel egy másik csapattal). Azt is tudjuk, hogy hol fogunk megszállni de még nem tudjuk hogy kikkel fogunk foglalkozni. Egy pap barátunk családja odavalósi és Ő már kétszer ment Taclobánba segíteni. Ő fog majd nekünk segíteni az emberekkel való összeköttetésben.

Szeretnénk jelenlétünkkel lényeges "impact" (hatást) elérni, hogy később, jövőre is folytatni tudjuk a lelki segítséget abban a kisközösségben ahova megyünk. Hosszú távú missziót tervezünk. Tudjuk, hogy nem sok emberen fogunk talán segíteni, mert kevesen vagyunk, de hisszük hogy azok, akik a jelenlétünk által életre kelnek majd megerősödve segíteni tudnak a többieken később.

Ha véletlen árva kislányokra találunk, megnyitjuk otthonunkat nekik, ha akarnak Manilában tanulni vagy legalább itt tölteni a karácsonyt. Ezekre nyitottak vagyunk, de még nem tudjuk, hogy mit hoz a sors.

Kik segítettek? A francia, osztrák, német és svájci volt önkénteseink és családjai, szerveztek gyűjtéseket, pap barátok plébániai Európában, Új Zealandon.

Ezzel a pénzzel tudunk elindulni, utazni, ott lenni és segíteni.

Ha magyarok, franciák, belgák..... akarnak segíteni az nagyon jól fog jönni, hogy később is vissza tudjunk menni, jövőre és még több emberen segíteni.

Természetesen be fogunk számolni mindenről képekben és írásban is.
https://hu-hu.facebook.com/pages/Manilai-Misszi%C3%B3/448608648520544

Utaláshoz való adatok :

Számla tulajdonos neve : COMPASSION JEUNESSE ASIE MISSION

Számlaszáma: 30003 01269 0003 7271  240 46

Cim:   62 La Canebiere   13001 Marseille

IBAN:    FR76

SWIFT:    SOGEFRPP

Sister Fábián Edith Myriam  (see the article about "Hungarian get together in Manila") will leave on 2013 December 7th, with colleagues of her, to the Island of Leyte  to give emotionally and spiritually support and help to the people who let there after the disaster of Yolanda. I asked for her to summarize me what they will do there during 10 days. 
If till now, you didn't know how to help the Filipinos people, because when we give money, we are never sure if it will be used effectively to help those people. Here I offer you an opportunity to help a small foundation who have a project described below. Please read what is the project of Sister Fábián Edith Myriam, and perhaps , you will feel more confortable to give them to help Filipinos people who survived to Yolanda one month ago ...

On December 5th, I am leaving to Leyte Island via Bicol .

Two small buses ( L300 Jac and a car ) will go there by road, which is a two-days to get more food and relief materials to the typhoon striken area.

A colleague born in Bicol will come with us and will lead the expedition with another colleague from Tacloban, who had to leave the area due to the typhoon, but now he goes back with us to help us on the road and on the spot .

We'll stay in the house, which remained fairly intact, of on or our collegues who lives in Tacloban.

A total of 18 people will go in two teams. We, four sisters , the majority of our employees, French volunteers and two of our sons who were released from prison and have completed our patronage program.

We're with this many people because we are not really involved in the distribution of relief goods to the population as we estimate that profesionnals in this sector perform those tasks much better. Also, financially we do not have as much capacity as they have, as we are a small foundation.

What we really want to start to cure one month after the disaster, is the heart and the soul. To set up a parish and to listen to people who stayed in their own home and who didn’t leave to join refugees homes (because these people received already more support than the ones who stayed in their homes). Despite the difficulties, they want to start their lives again and we will help them in this project during the ten days of our stay there.

We will hold a kind of " Debriefing session" for groups and indivuals alike, by interviewing them, listen to them and helping them spiritually to be able to process the tragedy.

We were thinking of the friendly and family focused atmosphere of the Filipino traditions to try to get closer to them . In the morning after sunrise when everyone prepares themselves for another hard day, we will knock at their doors and offer them coffee, hot cocoa and biscuits, we will ask them to be allowed to enter in their house, we will share what we have with them , but especially we will offer them our ears and our friendship.

Every morning is certainly a challenge for families because they start again a day and they realize every day that they have lost everything, house, personal belongings and many of them, even worse, members of their family.

The drawing material and games that we have brought with us will be used so that children can express their inner sadness and tension. The volunteers and the sons (who also went through a lot of trauma in their lives in prison) will organize football and rugby matches between teams of young people with the aim to give these youngsters a possibility to relieve internal tensions through the game.

With all this joy we intend to help them open up their heart and soul and give them hope of new life.

God is very present in the lives of the Filippino people and it is natural for them to expect God’s support even if they didn’t frequently visit church before the disaster .

The local people are receiving the biological needs like food, water and medicine, but it does not solve their social needs, and we would like to give them strength, hope in the future. The resilient power of the Filippino people springs from faith.

We will not force the prayers and faith, but we are prepared for that if it is requested. Having listened to the people and allowed them to express their soul grievances, we really need to watch out and look for the points in their lives where there is the hope in a new life and the resurrection in the presence of their lives.

Without spiritual and inner strength, it will be hard for them to rebuild their homes, their villages and their cities. They work hard, long and often seemingly without hope.

We are prepared for the mission and the DSWD (Department of Social Welfare and Development in Philippines) organized the mission through the national office. Last Friday we participated in the one-day training which was organized by the ministry leaders. There, we learned that amongst all of the governemental and non-governmental organizations in Metro Manila, only our foundation responded to this mission. Everybody distributes aids (which is of course necessary and useful still now and will be for a long time), but so far, no one has volunteered to help the souls. I was very happy for us and we were encouraged for a long-term action, not only among the families in Taclobán, but we were also asked to contact the local State leaders and to listen to them as well. Heads of state agencies organizations' families suffered a lot, and the fact of constancly dealing with others, to help them, could be very difficult mentally, said the Ministry speaker in his speech on Friday .

We'll see what we can do .

For now, I know that it will start on December 5 , with the start of the two cars (I'm going on 7 December by plane with another team). We also know where we are going to stay but we do not know what we will have to deal with. A priest (friend) of ours from there and his family have gone twice in Tacloban. He will then assist us in communication with the local people.

We would ike that our presence achieves a substantial " impact" so that later , during the year, we will be able to continue the spiritual help in the small community where we're going now . A long-term mission is planned. We know that we will probably not help a lot of people because we are only few people, but we believe that those who will come to life again full of hope, by a stronger presence , will be able to help the others later.

If we find, by accident, little orphaned girls , we will open our home to them if they want to study in Manila or at least to be here with us for Christmas.

Who has helped till now ? The French , Austrian, German and Swiss volunteers and their families, by organizing collects of money and the parish priest friends in Europe and New of Zealand also.

With this money, we can travel, to be there and to help people who needs our support.

If you want to help us, it is really welcomed ! The aid that we will receive will be used by us to go back there later and to help more and more people.

Of course, we will report everything in pictures and by writing

https://hu-hu.facebook.com/pages/Manilai-Misszi%C3%B3/448608648520544

Datas needed for transfert :

Name of the bank account : COMPASSION JEUNESSE ASIE MISSION

Number of account: 30003 01269 0003 7271  240 46

Adress:   62 La Canebiere   13001 Marseille

IBAN:    FR76

SWIFT:    SOGEFRPP

LA VERSION EN FRANCAIS EST EN PRÉPARATION !