Az első Ironman-om - My first Ironman - Mon premier Ironman

(la version en français se trouve, plus bas, juste après la version en hongrois)
(the version in English is places just after the French one, which is after the Hungarian :) :)

2014 július 26 : Nagyatádi Extrememan (Ironman).

Igazán nem aznap kezdődik ez az esemény, hanem amikor az ember feliratkozik erre a versenyre: 2013. szeptember 11-én utaltam el a részvételi díjat a Nagyatádi Triatlon Szövetségnek. Akkor kezdődött el igazán a visszaszámlálás. De egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy ez mivel fog ez az egész járni. Szerintem a 2013-as év hátralevő hónapjaiban próbáltam még megszokni a Fülöp-szigeti éghajlatot, illetve azon gondolkoztam, hogy is készüljek erre az egészre. Még bringám sem volt, még a hajón utazott, illetve csak mountain bike-om volt és azzal szó sem lehetett arról, hogy rajthoz álljak egy ilyen versenyen. De milyen bringát vegyek.....

Megérkezett a bringám, végre, és azzal amim volt, elkezdtem járni a faluban és falni a kilométereket, kb. 20km per óra sebességgel.........

A futás nem ment: fülledt, meleg idő napi 24 órában, nem ment a futás. De kellett, persze!!!!

Gondoltam, hogy akkor ilyen időben nyomom majd az úszást... De úszni is, csak mellúszásban tudok....

Ment ez így lassan karácsonyig. Hazajöttünk Magyarországra "lehűlni" egy kicsit. Akkor Beus beszervezett minket egy spinning edzésre más, Ironman-ra készülőkkel és ott állapítottam meg, hogy elég rosszul állok, ha július 26-án rajthoz akarok majd állni.

2014. március 7-én sikerült végre egy úti bringát vennem és attól a perctől felgyorsultak az események: ő lett egyik napról a másikra a "legjobb barátom", és szerintem akkor kezdtem majdnem "csak" az Ironman versenyre gondolni. Szerencsére felkészülésként részt vettem 2 standard távú triatlonon (1,5km/40km/10km), majd 2 duatlonon ( futás/bringa/futás), 1 hosszútávfutó versenyen (32km) ...ezek mind nagyon segítettek a felkészülésemben.

Végül mikor Nagyatádra érkeztem július 25-én délután, a 2014-es évre jutó edzésem 2.924 km bringa/79,6 km úszás/ 575,6 km futás lett, ami ilyen versenyre NEVETSÉGES mennyiség, legalább a dupláját kellett volna csinálnom!

Végre eljött a Nagy Nap: 2014. július 26-án, hajnali 4 órakor kelés, előző este már mindent előkészítettem, 

  

éjfélkor még mindig nem aludtam... nagyon fáradtnak éreztem magam mikor fel kellett kelni hajnalban és az utolsó percig az járt a fejemben, hogy nekem ezen a versenyen KOMOLYAN RÉSZT KELL VENNEM?? Mi lenne, ha nem állnék rajthoz?? Erről szó sem lehetett: ott volt velem Beus és Zsolt, és szerintem nem hagyták volna, hogy feladjam, úgyhogy mentem velük, és lesz ami lesz. 4:45 indulás a Gyékényes bányatóhoz. 5:40 felé már ott is voltunk a verseny helyszínén.

 Levenni a bringákat a csomagtartóról, felfújni a gumikat, elvinni a bringákat a depózónába, és készülni!!! Ahogy múltak a percek, közeledett a rajtidő, úgy emelkedett az adrenalin. Nagyon jó volt hangulat. Egymást méregették a versenyzők, néhánynak az volt olvasható a tekintetében: "Ha te meg tudod csinálni, akkor én is!!!" És Peti is megjelent (2 Balaton szupermaraton kettes váltóban vele: 2010 és 2011, Magyar Szinkron név alatt)  és ötszörös Nagyatádi Ironman, nagyon megörültem neki mert Zsolton kívül nem volt más szurkolóm.

7:29:50-kor elkezdődött a visszaszámlálás, majd ágyúlövés, és akkor menni kellett. 
Az első 1,9 km-es körben sok rúgást kaptam a gyors úszóktól, és mindig igyekeztem a mezőny szélére húzódni, hogy ne bántsanak. Reszkettem az úszás résztől: 10 méteres bányatóban eltűnni, elsüllyedni, úgy, hogy senki nem veszi észre!!! Ettől féltem a legjobban.. Az első kör után 10 méter futás, majd újra a vízbe egy második körre. Az már sokkal jobb volt, senki nem volt körülöttem, és próbáltam stressz nélkül haladni jó tempóban. Mindig ilyenkor fogadom meg, hogy megtanulok rendesen "gyorsúszni". De amikor kijutok VÉGRE a vízből 3,8 km után, 1 óra 33 perc után, akkor azt gondolom, lehet, hogy felesleges. Nem voltam az utolsó és így is történt..

Irány a sátor: átöltözés, szendvics evés, naptej, majd csekkolás, hogy minden megvan-e és futás a bringához ( ez volt 10 perc), indulás Nagyatád felé, a 180 km hosszú bringázásra! A Nagyatádra vezető út első 75 kilométere gyönyörű tájakon keresztül vitt minket: rétek legelő tehenekkel, friss erdők.

Mondták pedig, hogy LASSAN kell kezdeni a bringát, de ment, akkor tekertem.... meg is fizettem, hogy ezt a jó tanácsot nem fogadtam be: 40 km után a jobb oldalam olyan szinten begörcsölt, hogy lélegezni sem tudtam, nagyon fájt és ott arra gondoltam, hogy vége a kalandnak! Ugyanakkor nagyon dühített, hogy itt kell abbahagynom....

El kellett érnem az 50. kilométernél lévő frissítő pontig és ott megfelelő segítséget kértem....hosszú volt az a 10 kilométer, DE egy angyal végig felettem lebegett (ismerem is őt, Verának hívják), egy autó amelynek egy vöröskereszt volt kihelyezve a hátsó ablakban, elment mellettem és kértem a segítségüket. Életmentő, gyorsan felszívódó fájdalomcsillapítót adott egy irtó kedves pár (sajnos mai napig nem sikerült kiderítenem, hogy ők ki voltak) , hogy el tudjak jutni az 50. kilométernél levő frissítő pontig. Sikerült is, majd ott lefektettek egy kisbuszban, ahol hoztak friss vizet és vettem be magnéziumot és só tablettát. 10 perc pihenés után újból útnak indultam.... de milyen sok időt vesztettem!!! Mi lesz később??

Nagyatádra beérve a sok szurkoló és az ott lévő fordítópont hangulata lendületet adott az előttem álló eseményekhez. Hátravolt még három, 35 kilométeres kör. Beus elöl volt és gyakran láttam szemben jönni fordítópontok előtt. A második 35 kilométeres körömet kezdtem alig 2 kilométerrel, azaz a 110. kilométeremnél, mikor hallottam, hogy pfúúúúú, defektet kapott a hátsó gumi!!!! Egy versenybíró meg is állt, és kérdezte, hogy menni fog-e.... persze, kb. 45 perc alatt biztos sikerül egy gumit kicserélnem ... :) :)... Nyugodtan hozzáfogtam, leszereltem a gumit, kivettem a defektes belsőt, enyhén felfújtam a pótbelsőt és kezdtem visszahelyezni, mikor egy nem versenyző bringás ( akinek nem lett volna szabad ott lennie) megállt, és segített gyorsabban felszerelni, mintha egyedül kellett volna... Őt is az "angyalom" küldte!!

Indulhattam a maradék 70 kilométerre, de azon járt az eszem, hogy mi van, ha még egy defektet kapok: csak egy pótbelsőt vittem magammal!!!

Tekertem, tekertem, és még tekertem. Lehetett érezni, hogy már nagyon csökkennek a bringások a pályán és mikor Nagyatádon haladtam keresztül, láthattam, hogy sokan már futnak!!!

Végül 7 óra 55 perc után, letehettem a bringámat és a női öltöző felé "futottam"!!! Egy finom,, meleg zuhany és friss ruha felvétele után, azaz 20 perc depó idő után, valahogy megkönnyebbülve mentem neki a maraton távnak: itt nem fogok lemerülni, nem lesz defektem vagy nem esek egy nagyot a bringámról. Ezen a pályán már csak én és a testem vagyunk!!!

Ahogy mondták az előző napi technikai értekezleten: a maratonnál kezdődik igazán az Ironman! Mennyire igazuk volt! A maraton Nagyatádon belül nyolc, 5,250 km-es körből állt. Sok-sok frissítő ponttal, gyönyörű parkon át, körbe-körbe futottunk! A kedvenc frissítő pontom a park kijárata előtt volt, ahol egy bemondó számon tartotta (egy szőnyeg segítségével), hogy hányadik kört futjuk! ÉS görögdinnyét kínáltak a futóknak. Életmentő görögdinnye!!!!!!!  

Peti is minden körben a környéken volt és motivált, hogy ne sétáljak, mert nézte az óráját!! Egyik körben, szerintem a 5.-nél, volt egy kemény holtpontom,  Kindl Gábor standján lévő hölgyektől kértem só tablettákat és kaptam is 2 darabot, majd közölték, hogy a 7. körben adnak egy kis kólát, hogy a koffein besegítsen az utolsó 2 körnél. A 7. körben már tudtam, hogy 15 órán belül teljesíthetem az Ironman-t, ha nem állok meg és tartom az egyenletes tempót!

44. helyen voltam a 48 induló nő közül, amikor elkezdtem a futást.... majd a maraton végére 34. nőként futottam be. Nemhiába futok már 16 éve! Örülök, hogy ért valamit a sok-sok edzés és verseny.

Sikerült!! Befutottam 14 óra 46 perc 21 másodperc versenyidő után, mint Ironman.

Meglepő, de nem sírtam... lehet, hogy már nem volt könnyem sem. Hiányzott egy kicsit, valaki, aki akkor a karjába vett volna és jól megdajkált volna... de én akartam így, és így is minden rendben volt!

Majd megvártam Beust, aki picivel később befutott, és ő Ironman lett!

Az Ironman utáni időszak: 1 hétig mintha fejbe vágtak volna, a majdnem 1 év felkészülés után nagy "űr" keletkezett körülöttem. Meglepően semmi izomláz, annak az eredménye, hogy sok-sok MAGNE-B6-ot vettem be. Ki voltam merülve, le volt égve a lábam és a vállam, de nem fájtak az izmaim....vagy más testrészem. Ez megnyugtató, illetve felmerül bennem a kérdés, hogy akkor nem adtam bele minden erőmet és volt még tartalékom???

Végül szeretnék egy nagy-nagy, óriási köszönetet mondani, elsősorban Tibornak, férjem és Thomas, Fanny és Zoé, a gyerekeimnek, akik egész évben elviseltek és alkalmazkodtak a sok-sok edzésemhez.  Beusnak és Zsoltnak, akik nélkül ez az egész nem lett volna, köszönöm. Petinek, aki fontos szerepet játszott a maratonnál. Meg persze a tesómnak, Nicolas, aki mindig is példakép szerepet játszott, és még sokáig játszani fog az életemben. Köszönöm Fred, akkor is ha néha gyenge edzésterveket küldött, de az eredmény itt van !!! És végül azoknak, akik a verseny közben segítettek, konkrétan só tablettával, vagy fájdalomcsillapítóval, vagy csak egy mosollyal vagy tapssal!!!

Lásd a következő filmet : 
http://tv2.hu/musoraink/kalandjarat/155748_kandasz_andi_a_hos_vasemberek_nyomaban_nagyatadon.html 

26 juillet 2014. : Extrememan (Ironman) de Nagyatád en Hongrie.

Pour tout vous dire, cet évènement particulier de ma vie ne s'est pas produit le 26 juillet dernier mais a véritablement commencé quand je me suis inscrite à cette course ou plutot quand mon inscription a été effective au moment où le montant de l’inscription a été déduit de mon compte. Et cette date est le 11 septembre 2013. C’est alors qu’a vraiment commencé le compte à rebours. Et à ce moment-là, j’étais à mille lieux d’imaginer ce que ça représentait réellement. 

À mon avis j’ai passé les derniers mois de l’année 2013 à m’habituer au climat des Philippines, et à me demander comment j’allais me préparer à cette course. Je n’avais même pas de vélo, au propre, puisque mon seul vélo était encore dans les containers au milieu des océans voguant en direction de Manille et au figuré, puisque : comment pourrais je prendre le départ d’un Ironman avec un Mountain bike, le seul vélo que je possédais. Alors une question parmi tant d’autres fut : quel vélo acheter ?? Ceux qui me connaissent un peu savent que je peux hésiter des mois avant d'acheter une paire de chaussures de course alors pour un vélo !!!!!

Mon super mountain bike (j'avais quand même participé à un demi Ironman avec lui en juin 2013) arriva enfin et je commençai à arpenter le village à une vitesse moyenne de 20 km/h…

Les entrainements de course à pied ne se passaient pas bien, il faisait chaud, lourd et cela 24 h/24. Il fallait courir, bien sûr, mais j’étais loin de la quantité et de la qualité de course que j’avais en Hongrie.

Alors j’ai pensé que je pourrais mettre toute mon énergie dans la nage… mais je ne nageais qu’en brasse !!! Tout était à corriger, à améliorer ou à refaire.

J'ai donc fait ce que je croyais être de mon mieux jusqu’aux vacances de Noel. Nous sommes rentrés en Hongrie pour 15 jours pour nous „rafraichir” un peu. C’est alors que Beus, ma partenaire dans cette folle aventure, m’a inscrite avec elle à une séance d’entrainement spinning en compagnie d’autres candidats à l’Ironman et c’est là que j’ai vraiment réalisé l’état de préparation dans lequel je me trouvais : proche de zéro:!!!! J’étais vraiment nulle part pour pouvoir espérer prendre le départ de l'Ironman le 26 juillet 2014.

Le 7 mars 2014, je réussis ENFIN à acheter un vélo de route digne de ce nom, et à partir de ce moment-là, tout s’est accéléré pour moi.

Je vous présente mon vélo : Eddy !

Ce fameux vélo est devenu mon meilleur ami et à partir de ce moment, je pense que 90% de mes pensées étaient absorbées par l’Ironman. Heureusement, j’ai eu l’opportunité et la chance de pouvoir participer à deux triathlons standards (1,5km/40km/10km), puis à deux duathlons (course/vélo/course), 1 course à pied de 32 km, et toutes ces courses ont été de très bonnes séances d’entrainement, et je pense très bénéfiques.

Finalement quand je suis arrivée à Nagyatád le vendredi 25 juillet 2014 dans l’après-midi j’avais accumulé à mon compteur, depuis le 1er janvier 2014, 2.924 km de vélo/79,6 km de nage/ 575,6 km de course à pied, ce qui est mieux que rien mais ce qui est aussi RIDICULE pour une préparation à ce genre d’épreuve, il aurait fallu au moins en faire deux fois autant!

Enfin le Jour J arriva : samedi 26 juillet 2014, réveil à 4h du matin après juste 2h ou 3h maximum de sommeil. J’avais préparé toute mes affaires le soir avant… à minuit, je ne dormais toujours pas…je me sentais très très fatiguée en me levant ce matin-là, et jusqu’au dernier moment, je me suis demandée si je DEVAIS VRAIMENT PRENDRE PART À CETTE COURSE ?? Que se passerait-il si je ne me rendais pas à la ligne de départ ? Je pense qu’il n’en était pas question : Beus et Zsolt étaient là et JAMAIS ils ne m’auraient laissé ne pas prendre le départ, ou abandonner, donc je les ai suivis. Arrivera ce qui doit arriver!!! À 5h40, nous étions sur place. 

Retirer les vélos du toit de la voiture, regonfler les pneus, conduire les vélos dans la zone de dépôt et finir de se préparer. Comme les minutes s’égrènaient, comme l’heure du départ approchait, le taux d’adrénaline montait. L’ambiance était incroyable.

Les participants se dévisageaient et on pouvait lire dans certains regards : „Si toi tu  peux le faire, alors moi aussi „ . Et Peti aussi est apparu juste avait le départ (nous avons participé ensemble à 2 Balaton supermaraton, 195 km de CAP en 4 jours, en binome en 2010 et 2011 sous le nom de Magyar Szinkron). Peti est 5 fois Ironman à Nagyatád et j’étais vraiment contente de voir un visage familier, puisqu’en dehors de Zsolt, je n’avais pas d’autre supporter. C'est moi qui l'avait voulu ainsi.

Le compte à rebours final commença à 7h29’50”, puis un vrai coup de canon annonça le début officiel de l’épreuve, et alors je suivis les autres et je me jettai à l'eau. Dans le premier tour de 1,9 km je reçus pas mal de coups de pied, de bras de ceux qui nageaient le crawl, et j’essayai de me placer au bord du „peloton” pour ne pas risquer d’être blessée. J’avais vraiment peur de la partie natation: nous étions dans un étang d’une ancienne mine, profond de 10 mètres, et il était tout à fait possible de couler sans que personne ne s’en aperçoive !!! C’est ce dont j’avais le plus peur.

Après le premier tour, 10 mètres de course sur le plancher des vaches avant d’entamer le deuxième tour . Ce deuxième tour était déjà plus agréable, je ne reçus plus de coups puisque je n’avais personne autour de moi et j’essayai d’avancer à un bon rythme sans stress. C’est toujours à ce moment-là d'une course que je me promets d’”apprendre à nager" pour la prochaine fois. Mais quand je sortis de l’eau, ENFIN, après 3,8 km effectués en brasse en 1h33’, je pensa que c’était peut être inutile. Je l’ai fait en brasse et je ne fut pas la dernière, sans être totalement épuisée.

Direction la tente pour se changer, manger un sandwich, boire, se mettre de la crème solaire, puis vérifier que tout est prêt, que j’ai tout ce qu’il faut et direction le vélo ( tout cela m’a prit 10 minutes). Prête pour une distance de 180km en vélo? La première section du parcours fut longue de 75 km et nous emmena à la ville de Nagyatád : sur des chemins longeant des champs où broutaient de braves vaches, à travers des forêts rafraichissantes, à travers un paysage féérique… Quel magnifique décor !!

Ils nous avaient pourtant bien prévenu, la veille, durant les présentations techniques, qu’il fallait entamer son parcours vélo DOUCEMENT, LENTEMENT, mais puisque j’avançais bien sans faire de trop gros effort, je ne me suis pas inquiétée, et j’ai pédalé de plus belle… et je l’ai payé bien cher : au 40ème kilomètre, je ressentis une telle douleur du côté droit que j’eu du mal à respirer, je dus m’arrêter et les larmes me vinrent car je pensai franchement que je ne pourrais pas aller plus loin.  Ca faisait affreusement mal et je pensai que j’étais à la fin de mon aventure ! En même temps, une vague de colère me submergea rien qu’à l’idée de devoir tout arrêter là !

Je devais absolument aller jusqu’au 50ème kilomètre où se trouvait un poste de ravitaillement où je recevrais surement de l’aide. Encore 10 très très longs km devant moi… MAIS un ange m’a accompagné tout au long de cette journée (je connais même son nom, elle s’appelle Vera), une voiture avec une croix rouge collé sur la vitre arrière me dépassa tout doucement en m’encourageant et quand je vis la croix rouge, je leur criai de s'arrêter. Un couple super gentil me tendit un antalgique à action rapide pour me permettre de rejoindre le ravitaillement du 50ème km. Cela marcha puisque j’atteignis tant bien que mal ce point où l’on me proposa de m’allonger dans un minibus. Je pris une capsule de sel, du magnesium, je bus de l’eau bien fraiche et après 10 minutes de repos, la douleur disparut et je repris la route.. après avoir perdu beaucoup de temps mais toujours dans la course. Qu’est-ce qui m’attendait encore ?

En arrivant à Nagyatád, les nombreux supporters et l’ambiance chaleureuse du premier tournant me donnèrent un genre d’élan pour les km qui m’attendaient encore. Il me restait encore 3 tours de 35 km à effectuer , en passant chaque fois par ce même point en pleine ville de Nagyatád. Mon amie Beus était bien devant moi, et je la croisai à plusieurs reprises lorsqu’elle se trouvait sur le chemin de retour vers la ville.... quand moi, j’étais dans la direction opposée. À peine avais-je entamé mon deuxième tour, à 110 km parcourus, que j’entendis un pfuuuuu derrière moi, mon pneu arrière était à plat !!! Un juge de course sur une moto s’arrêta à ma hauteur et me confirma que j’étais à plat et me demanda si je savais changer un pneu… je lui répondis que oui (on devait être capable de changer une roue, c'est aussi ça être un Ironman), je pouvais mais que ça me prendrait 45 min…. J J . Je me mis donc à la tâche tranquillement, je retournai mon vélo, démontai le pneu, retirai la chambre à air trouée, je gonflai un peu la chambre à air de rechange et je m’apprêtai à la remettre quand un cycliste (ne participant pas à l’Ironman et qui donc théoriquement ne pouvait pas se trouver sur cette route) s’arrêta à ma hauteur et m’aida à refixer mon pneu , bien plus vite que si j’avais du le faire toute seule…. (Merci Vera)

Je pus donc reprendre ma course et essayer de parcourir les 70 km qui me restaient .. en n’ayant plus de chambre à air de rechange, je n’en avais emporté qu’une seule. Je pédalais, je pédalais et je pédalais encore et je pouvais constater que nous étions de moins en moins à pédaler et en passant par la ville, je constatai également que beaucoup de concurrents avaient déjà entamé leur marathon !!!

La paille, la fameuse paille !!!
un véritable talisman !!! Merci frangin !!
un jour j'apprendrai á m'en servir !
Promis !

Enfin, après 7h et 55 minutes, je pus déposer mon vélo au dépôt et prendre la direction des vestiaires où m’attendait mon sac avec mes affaires de course à pied. Je pris une bonne douche bien chaude, je bus; je mangeai, et je mis des vêtements propres et secs… après 20 minutes au vestiaire, je commençai mon marathon „toute fraîche”. Je partis avec le sourire : je ne risquais plus de me noyer, ou d’avoir un pneu crevé ou même de tomber de mon vélo. Sur cette dernière épreuve, il ne restait plus que moi, mon corps et mon mental !! Une équipe qui a déjà fait ses preuves.Comme cela fut mentionné lors de la réunion technique de la veille : l’Ironman ne commence vraiment que lorsqu’on entame le marathon !!! Qu’est-ce que c’est vrai !!!!!!!! Le marathon avait lieu en pleine ville de Nagyatád et était constitué de 8 tours de 5,250 km. Des tapis à chaque tournant mesuraient nos temps intermédiaires. Il y avait énormément de ravitaillements, nous courions à travers un beau parc et nous tournions, tournions et tournions encore…. Mon point de ravitaillement préféré se trouvait à la sortie du parc de la ville et offrait même des morceaux de pastèques… salutaires. Toute la journée, nous recevions de l’eau et des boissons isotoniques…. un fruit comme la pastèque était plus que salutaire, je vous le promet !!! De plus, à ce point de ravitaillement, se trouvaient un tapis de mesure de temps intermédiaire et un speaker qui mettait une bonne ambiance et qui, surtout, nous informait du nombre de tours déjà effectués et encore à effectuer. Peti était également dans chaque tour, du côté du parc, et c’était une motivation supplémentaire pour ne pas faiblir, pour ne pas marcher car il regardait sa montre. 

Dans un tour, je pense le 5ème, le pire de tous, j’ai demandé de l’aide à des jeunes femmes très à l’écoute, qui se trouvaient au stand de Gábor Kindl, et qui me donnèrent deux capsules de sels, qui, une fois de plus, me sauvèrent la vie. Elles me proposèrent également de me donner du coca dans le 7ème tour pour me donner un coup de fouet pour finir grâce à la caféine de cette boisson. Dans le 7ème tour, je savais que je pouvais finir en moins de 15h si je tenais une vitesse constante et si je ne m’arrêtais pas.

Au début de mon marathon, j’étais en 44ème position parmi les 48 femmes ayant pris le départ de cette course…. à la fin de mon marathon, je finis en 34 ème position. Je suis heureuse et fière de voir que mes 16 ans de course à pied ont porté leurs fruits ce jour-là. Heureuse de voir que tant de courses et d’heures d’entrainement m’ont permis d’achever cette course dans de si bonnes conditions.  

J’ai réussi, j’ai passé la ligne d’arrivée après 14h , 46 minutes et 21 secondes !!! Je suis une Ironman.

Cela m’a étonné mais je n’ai pas pleuré en passant la ligne d’arrivée… peut-être n’avais je plus de larmes. J’avoue qu’après avoir passé la ligne d’arrivée, il m’a manqué quelqu’un qui me prenne dans ses bras et qui me fasse un gros calin. … mais il n’y a pas mort d’homme, ce fut un moment magique et inoubliable!

J’attendis Beus , qui arriva peu de temps après moi, elle avait , elle aussi , atteint son objectif : elle était une Ironman !!!!

La période qui suit un Ironman: pendant une semaine, j’avais l’impression d’avoir pris un coup de massue sur la tête, après presqu’un an de préparation, j’étais là, c’était fini, je l’avais fait et un énorme „vide” se forma autour de moi. Étonnemment , je n’eu aucune courbature et je sais que c’est le résultat d’une absorption massive de magnésium B6 !!!!! J’étais épuisée, vidée, j’avais des coups de soleil sur mes jambes et mes épaules, et 1 doigt de chaque main resta engourdi durant plusieurs jours…. mais pas de courbatures, ce qui semble totalement incroyable.

C’est réconfortant et rassurant, mais ça soulève également la question suivante : ai-je tout donné dans cette course ? aurais-je pu faire mieux en y mettant toutes mes tripes ? Avais je encore des réserves non utilisées lorsque j’ai passé la ligne d’arrivée ?

Pour finir, j’aimerais remercier sincèrement et de tout mon coeur, en premier lieu, Tibor, mon mari, et Thomas, Fanny et Zoé, mes enfants, pour m’avoir supportée durant les 12 derniers mois. Je remercie également Beus et son mari Zsolt, sans qui je n’aurais jamais participé à cette aventure, merci !!! Merci à Peti pour avoir été là tout au long de mon marathon. Merci à mon frère, Nicolas, qui a toujours été et restera toujours un exemple pour moi. Merci à Fred pour ses plans d’entrainement, un peu faible parfois (je blague bien sur), mais vu mon résultat, très efficaces.

Enfin merci à tous ces supporters anonymes que je ne connaissais pas mais qui m’ont applaudi et m’ont témoigné leur soutien.

Voir le reportage suivant : 
http://tv2.hu/musoraink/kalandjarat/155748_kandasz_andi_a_hos_vasemberek_nyomaban_nagyatadon.html

26 July 2014: Extrememan (Ironman) Nagyatád Hungary.

To be honest, this particular event in my life did not happen on July 26th but truly began when I registered for the race or rather when my registration was effective and when the registration fee was deducted from my account. And this date is 2013 September 11th.  It was then that really started the countdown. And at that time, I was so far to imagine what it really stood for.

I think I spent the last months of year 2013 to get used to the climate of the Philippines, and I was wondering how I was going to prepare myself  for this race. I did not even have a bike, firstly, because my only bike was still in the containers in the middle of the ocean sailing toward Manila and secondly, because how could I take the start of an Ironman with a Mountain Bike the only bike I owned. So a question among many was: what bike to buy ?? Those who know me know that I just can hesitate months before buying a pair of running shoes, you can imagine for a bike then !!!!!

My super bike (I participated in a half Ironman with this mountain bike in June 2013) finally arrived at the end of October and I began to train the village at an average speed of 20 km / h ...

The training of running were not going well, it was hot, heavy, and this 24h/24h. I had to run, of course, but I was far from the quantity and quality of running that I had in Hungary.

So I thought I could put all my energy into swimming ... but I swam breaststroke only !!!

Everything had to be corrected, improved or rebuilt.

So I did what I thought was my best until the Christmas holidays. We returned to Hungary for 15 days to "cool off" a bit. There, when Beus, my partner in this crazy adventure was enrolling me with her spinning  training session with other candidates for the Ironman and that's where I really realized the readiness in which I found myself: close to zero: !!!! I was really nowhere to hope to start Ironman on July 26, 2014.

On March 7th, 2014, I managed to FINALLY buy a road bike worthy of the name, and from that moment, everything was accelerated for me.

This is my bike: Eddy!

This famous bike became my best friend and from this moment I think that 90% of my thoughts were absorbed by the Ironman. Fortunately, I had the opportunity and the chance to participate in two (40km 1.5km / / 10km) standard triathlons and two duathlons (run / bike / run), 1 running race of 32 km, and all these races were very good workouts, and I think very beneficial.

Finally when I got to Nagyatád on Friday, July 25, 2014 in the afternoon I had accumulated in my counter since 1st of January 2014: 2,924 km bike / 79.6 km swim / 575.6 km run, which is better than nothing but what is RIDICULOUS for a preparation for this kind of event, it would have taken at least twice as much to do!

  D-Day finally arrived: Saturday, July 26, 2014, waking up at 4am after just 2 hours or 3 hours maximum of sleeping. I prepared all my stuff the night before ... at midnight, I still did not sleep ... I felt very very tired when I got up this morning, and until the last moment, I wondered if I HAD REALLY TAKE SHARE THIS RACE ?? What would happen if I did not go to the starting line? but finally I think there was simply out of question: Beus and Zsolt were there and they would NEVER let me not to start, or give up, so I followed them. Happen what should happen !!! At 5:40, we were on the race site.

Removing the bike from the roof of the car, inflating tires, driving the bikes in the drop zone and finishing getting ready. As the minutes ticked as departure time approached, as the adrenaline rising. The atmosphere was incredible.

Participants stared at each other and I could be read in some eyes, "If you you can do it, so I can  also". Peti  also appeared just before the start (we participated together in 2 supermaraton Balaton, 195 km of running in 4 days, binomial in 2010 and 2011 under the name of Magyar Szinkron). Peti is a 5 times Ironman in Nagyatád and I was really happy to see a familiar face, because apart of Zsolt, I do not have any other support. (It was a personaé choice).

The final countdown began at 7h29'50" and a real cannon announced the official start of the race, and then I followed the others in the water. In the first round of 1.9 km I received a lot of kicking with arms and legs from people who swam in freestyle, and I tried to put me on the edge of the pack to avoid the risk of being hurt. I was really scared of swimming party: we were in a kind of artificial lake formed by an old mine, 10 meters deep, and it was quite possible to sink without anyone noticing !!! This is what I fear most.

After the first round, 10 meters of running on dry land before starting the second round. The second round was already nicer, I had more space because I had no one around me and I tried to move forward at a good pace without stress. It's always at this moment of a race that I promise myself to "learn to swim" for next time. But when I came out of the water, FINALLY, after 3.8 kilometers performed in breaststroke in 1 hour 33 minutes, I thought it might be useless. I did breaststroke and I was not the last, without being totally exhausted.

Direction tent for changing, eating a sandwich, drink, put on some sunscreen and check that everything is ready, I had everything I need and steering the bike (all this took me 10 minutes ). Ready for a distance of 180km bike? The first part of the route was 75km and took us to the town of Nagyatád: on paths along the fields where cows grazed ,  through refreshing forests, through a magical landscape ... What a beautiful scenery !!

The day before at the technical meeting, they had warned us well about the need to start the bike path SLOWLY, SLOWLY, but since I was moving well without making too big effort, I did not care, and I 'I pedaled over again ... and I paid it dearly : at the 40th kilometer, I felt such pain on the right side I had trouble breathing, I had to stop and the tears came because I thought frankly I could not go further. It's been terribly hurt and I thought I was at the end of my adventure! At the same time, a wave of anger came over me at the mere idea of having to stop all there!

I absolutely had to go to the 50th kilometer where there was a refueling station where I would get probably help. Still very very long 10 km in front of me ... BUT an angel was with me throughout the day (I even know her name, her name is Vera), a car with a red cross on the rear window passed me gently encouraging me and when I saw the red cross, I shouted to them to stop. A great couple handed me a nice fast-acting analgesic for me to reach the refueling of the 50th km. It worked because I got to somehow that point where people asked me to lie down in a minibus. I took a capsule of salt, magnesium, I drank fresh water  and after 10 minutes of rest, the pain disappeared and I hit the road .. after losing a lot of time but still in the race. What awaited me?

Arriving at Nagyatád the many supporters and the warm atmosphere of the first turn gave me a kind of boost for miles still waiting for me. I still had 3 laps of 35 km to be done, by the way every time by the same point in the city Nagyatád. My friend Beus was well ahead of me, and I crossed several times when she was on the way back to the city .... when I was in the opposite direction.Just after starting my second lap, after 110 km traveled, I heard a pfuuuuu behind me, my rear tire was flat !!! A race judge  on a motorcycle stopped at my height and confirmed that I was flat and asked me if I knew changing a tire ... I said yes (we should be able to change a wheel, it also that to be an Ironman), I could but it would take me 45 minutes. ... :) :) :) .

 So I went to the task quietly, I returned my bike , dismantle the wheel, withdrew the tube hole, I inflatedi a little the new room to spare tube and I was about to put it back when a cyclist (not participating Ironman and therefore theoretically could not be on this road) stopped at my height and helped me reattach my tire much faster than if I had to do it alone. ... (Thanks Vera)

So I was back to my race and try to browse the remaining 70 km m..  I did not have no other room for another flat tire, I just took one with me. So, I pedaled, I pedaled and I pedaled over and over and I could see that we were becoming less and less, pedaling through the city, I noticed also that many competitors had already begun their marathon !!!

Finally, after 7 hours and 55 minutes, I could drop off my bike and I took the direction of the changing  room where my bag with my running stuff was wainting for me. I took a nice hot shower, I drank; I ate, and I put clean, dry clothes ... after 20 minutes in the dressing room, I began my marathon "very fresh." I left with a smile: I did not risk more of drowning, or having a flat tire or even falling off my bike . On this final round, it was still only me, my body and my mind !! A team that has already proven before. As the organisers of the race mentioned during the technical meeting, the previous evening, the Ironman really begins when the marathon starts !!! What is true !!!!!!!! The marathon was held in the city of Nagyatád and consisted of 8 rounds of 5.250 km. Carpets measured at every turn our laps. There was a lot of supplies, we ran across a beautiful park and we turned,. ... My favorite part was a refreshing station at the exit of the city park where the volunteers offered pieces of watermelon ... beneficial. All day, we received water and sports drinks. ... fruit like watermelon was more than beneficial, I promise you!!! Moreover, at this point refueling, were a carpet measuring lap and a speaker who put a good atmosphere and, above all, informed us of the number of laps done and the number still had to be performed. Peti was also in each round standing on the side of the park, and it was an added incentive not to weaken, not to walk because he looked at his watch.

In the 5th turn, I think, worst of all, I asked for help to young women , who were at the stand of Gábor Kindl, who gave me two capsules of salts, which, once again, saved my life. They also proposed to give me coke in the 7th round to give me a boost to finish with the caffeine of this drink. In the seventh round, I knew I could finish in less than 15 hours if I kept a constant speed and if I did not stop.

At the beginning of my marathon, I was in 44th position among the 48 women who started the race. ... at the end of my marathon, I finished in 34th position. I am happy and proud to see that my 16 years of running paid off that day. Glad to see so many races and hours of training allowed me to complete this race in such good conditions.

I managed, I crossed the finish line after 14h, 46 minutes and 21 seconds !!! I am an Ironman.

It surprised me but I did not cry through the finish line ... maybe I had no more tears. I am confessing now that after crossing the finish line, he missed  someone to take me in his arms and to make me a big hug. But ... It was my decision to go there alone,  it was a magical and unforgettable moment!

I waited Beus, who arrived shortly after me, she had also reached its goal: she is also an Ironman !!!!

The period following an Ironman:

during one week, I felt like taking a blow to the head, after almost a year of preparation, I was there, it was over, I had made a huge "vacuum" around me. Amazingly, I had no pains at all and I know this is the result of a massive absorption of magnesium B6 !!!!! I was exhausted, drained, I had sunburn on my legs and shoulders, and one finger on each hand remained numb for several days. ... but no stiffness, which seems totally unbelievable.

It is comforting and reassuring, but it also raises the question: did I give everything in this race? could I have done better by putting all , or more ? did I still have  unused reserves when I crossed the finish line?

Finally, I would like to sincerely thank with all my heart, first, Tibor, my husband, and Thomas, Fanny and Zoe, my children, for having supported me during the last 12 months. I also thankBeus, my friend, and Zsolt her husband, without whom I would never have participated in this adventure, thank you !!! Thank Peti for being there throughout my marathon. Thank you to my brother, Nicolas, who has always been and will always be an example for me. Thank you to Fred, my coach, for his training schedules , sometimes a little weak (just kidding of course) but given my result, very effective.

Finally thank you to all those anonymous who applauded me and showed me their support Thank you to all not anonymous, friends, colleagues, family members.

http://tv2.hu/musoraink/kalandjarat/155748_kandasz_andi_a_hos_vasemberek_nyomaban_nagyatadon.html

Visszaszámlálás !! Countdown !! Compte á rebours !!

Na megkezdődhet a hivatalos visszaszámlálás !!!

Ahogy mondanák a gyerekek "már csak 6 szor kell aludni " és indulunk haza !!
Annak ellenére hogy jól érezzük itt magunkat, mind az öten nagyon vágyunk haza ! Millió okokból ! De ezt majd részletezzük nektek személyesen nem sokára !
Csak példaképpen : elfogyott a Téliszalámink és a Gyulay szalámink !! Így hogy éljünk itt tovább ???

Elfogyott a Gyulay kolbászunk !!
Notre stock de  Gyulay kolbács est quasiment vide !!

És a téliszalámin is elfogyott !! et notre stock de salami Téli est épuisé !!

Majd szeptember 2-án jövünk Manilában vissza ahol majd folytatódhatnak a Nagy család Manilai kalandjai !!

Voilá, je pense que l'on peut commencer le compte-á-rebours officiel !!
Comme diraient les enfants : plus que 6 fois dormir et hop on est à la maison !!!
Bien que l'on se soit bien adapté et que l'on aime être ici, tous les 5, nous sommes hyper impatients de rentrer à la maison ! Nous avons à peu près 1 million de bonne raisons ! mais nous vous détaillerons tout cela en personne à notre prochaine rencontre !

Nous reviendrons à Manille le 2 septembre et les aventures de la famille Nagy aux Philippines pourront continuer !!!!

Then, I think that the countdown can start officially !!

As the children would say : " only 6 nights left to sleep till we go home"
Despite we now feel good here, all of us are more than impatient to go home ! we have approximatevely 1 millions reasons for that ! We will tell you personnally soon !
We are back in Manila on September 2nd and you will be able to continue to follow the adventures of the Family Nagy.


Év záró fesztivál az iskolában, Zoé fellépett a nagycsoportal 
Festival de fin d'année au Lycée de Manille , Zoé a participé á un spectacle !

Zoé és Thierry, ovóbácsi !! Zoé et son professeur de maternelle !

Zoé és az óvóbácsi asszisztense , Annie !!
Zoé et l'assistante du professeur de maternelle, ,Annie !

Fülöp Szigeteki Függetlenség napja : június 12 - Fête de l'indépendance des Philippines : 12 juin

Ma, itt nemzeti ünnep van, illetve egyúttal iskola szünetnap is. 
Ma van az ország függentleség napja : június 12.
Egy kis történet nem árthat senkinek :
(forrás : Wikipédia, persze !!! :) :))

Ferdinand Magellán, spanyol szolgálatban álló portugál felfedező és legénysége 1519. szeptember 20-án indult útjára. Samar szigetét 1521. március 17-én érték el, másnap pedig Homonhon szigetet. Limasawa szigetet 1521. március 28-án fedezték fel, ahol március 31-én először ünnepeltek húsvétot a Fülöp-szigeteken. Cebu szigetét április 7-én érte el az expedíció, ahol Hurnabon rádzsa békésen fogadta őket, családjával és 700 más cebuival együtt áttért a kereszténységre. Nem sokkal később a Mactan-szigeti csatában Magellán életét vesztette a Lapu-Lapu által vezetett bennszülött harcosok kezétől. Lapu-Lapu elkeseredett ellensége volt Hurnabonnak.

Spanyol gyarmat

A gyarmatosítást a II. Fülöp spanyol király által egymás után küldött expedíciók kezdték meg. Miguel López de Legazpi1565-ben érkezett Mexikóból és megalapította az első spanyol települést Cebu szigetén. 1571-ben alapította Manilát, ami az új spanyol gyarmat fővárosa lett.

A spanyol uralom idején egyesítették az előzőleg egymástól független szigeteket és közösségeket, és bevezették a nyugati civilizáció elemeit: törvénykönyvet adtak ki, nyomdát működtettek és bevezették a Gergely-naptárt. Fülöp-szigetek Új-Spanyolország része volt 1565-től 1821-ig, de Mexikó függetlenné válása után közvetlenül Madridból kormányozták. A spanyol gyarmati korban számos várost alapítottak, infrastruktúrát építettek ki, új növények termesztését, új állatfajták tenyésztését vezették be, virágzott a kereskedelem. A 16. század elejétől a manila galeonok évente egyszer vagy kétszer elhajóztak a mexikói Acapulcóba, selymet, fűszert, elefántcsontot és porcelánt vittek Amerikába, a visszaúton pedig ezüstöt hoztak. A spanyol katonák számos bennszülött lázadást levertek. Elhárították a a britek, a kínai kalózok, a hollandok és a portugálok fenyegetését. Római katolikus misszionáriusok a lakosság többségét a kereszténységre térítették, számos iskolát, egyetemet és kórházat alapítottak. 1863-ban egy spanyol dekrétum bevezette a közoktatást, ingyenes iskolák kezdtek működni spanyol nyelven.

José Rizal egy Fülöp-szigeteki nacionalista volt, aki Spanyolországban tanult. Ott alapította propaganda mozgalmát. Feladatának tekintette a spanyol kormány informálását a gyarmati közigazgatás jogtalan tetteiről, a szerzetesrendek visszaéléseiről. Az 1880-as és az 1890-es években a propagandisták világossá tették politikai és társadalmi reformok szükségességét, beleértve a Fülöp-szigetek nagyobb képviseletét Spanyolország törvényhozásában. Amikor kiderült, hogy képtelen jelentős reformokat kieszközölni, Rizal visszatért hazájába és helyben fejtett ki nyomást a reformok érdekében. Rövidesen bebörtönözték, árulásért halálra ítélték és 1896. december 30-án kivégezték.

Amerikai félgyarmat

Egy évvel korábban a Katipunan nevű, Andrés Bonifacio által vezetett szervezet lázadást robbantott ki. Az további események vezetője Emilio Aguinaldo volt. Forradalmi kormányt alakított, bár a spanyol főkormányzó, Fernando Primo de Rivera is forradalmat hirdetett 1897. május 17-én. A spanyol-amerikai háború Kubában robbant ki 1898-ban és a Fülöp-szigeteket akkor érte el, amikor George Dewey amerikai hajói vereséget mértek a Manila-öbölben állomásozó spanyol hajókra. Aguinaldo 1898. június 12-én kiáltotta ki a Fülöp-szigetek függetlenségét, és önmagát államfővé nyilvánította. Spanyolország háborús veresége után még rövid időre képes volt erővel helyreállítani hatalmát a Fülöp-szigeteken, míg Kuba (amely névleg függetlenné vált, de külügyeit az Amerikai Egyesült Államok intézte), Guam és Puerto Rico amerikai megszállás alá került. 1899-ben kiáltották ki az első Fülöp-szigeteki köztársaságot Bulacan szigeten, Malolos városban, de ezt később szétszórták az amerikai csapatok. Ezzel kezdődött az Amerikai Egyesült Államok és a Fülöp-szigeteki forradalmárok közötti háború. Az Egyesült Államok hivatalosan megállapította az ellenségeskedések befejezését 1901. március 23-án, amikor csapatai fogságba ejtették Aguinaldót. A harcok azonban 1913-ig folytatódtak, milliónyi filippinó életét követelve. Az ország kezdetben terület volt, majd 1935-ben bizonyos önkormányzatot kapott, megalakult a Fülöp-szigetek Közösség. Tervezték, hogy a következő évtizedben kiterjesztik az önkormányzatot, de a végrehajtást felfüggesztették a második világháború kitörése miatt. Ennek során Japán megszállta a Fülöp-szigeteket. Japán veresége után az ellenőrzés megoszlott az amerikai csapatok és az 1944-ben és 1945-ben működött Fülöp-szigeteki felszabadító mozgalom erői között. Az Amerikai Egyesült Államok 1946. július 4-én ismerte el a Fülöp-szigetek függetlenségét.

A volt elnök Marcos változtatta meg a július 04-i függetlenség napját június 12-re !!

Aujourd'hui est une fête nationale aux Philippines. et en même temps un jour de congé à l'école !!

Un peu d'histoire ne fera de tort à personne.

Source (Wikipedia , bien sur...) bonne lecture :

Période espagnole[modifier | modifier le code]

Fernand de Magellan (Fernão Magalhaes), explorateur portugais voyageant pour le compte de l'Espagne, est le premier Européen à arriver aux Philippines, le 16 mars 1521. Les îles ont été nommées ainsi en l'honneur de l'Infant d'Espagne, le futur Philippe II d'Espagne, par Ruy López de Villalobos peu après leur découverte. L'archipel est entré dans l'Empire colonial espagnol à partir de 1565.

En 1578, l'Espagne lance une expédition contre le sultanat de Sulu. Sulu réplique en pillant les villes côtières des Visayas et Luzon, contrôlées par les Espagnols. Le gouvernement colonial envoie au moins cinq expéditions punitives contre Sulu. En 1638, il occupe la capitale, Jolo, et y laisse une garnison. En 1646, cette garnison est rappelée à Manille et Sulu est abandonnée.

En 1611 (soit moins d'un siècle après le débarquement de Magellan), la première université du pays, mais aussi d'Asie, est fondée : c'est Santo Tomas, qui demeure l'une des grandes références manilènes actuelles.

À défaut de disposer d'or et d'épices, le pays a été considéré comme une tête de pont pour l'évangélisation de la Chine et du Japon. Le premier saint philippin, Lorenzo Ruiz, est d'ailleurs un Indio emmené avec lui par saint François-Xavier. Si l'objectif religieux a échoué suite aux réactions, négatives pour le moins, des empires chinois et japonais envers la présence chrétienne, l'Église a été rapidement investie aux Philippines, par les monarques espagnols, de pouvoirs étendus (justice, ordre public, collecte des impôts). C'est ce que les historiens philippins évoquent par le vocable de friocracy – le règne des frères (au sens des ordres religieux).

De fait, jusqu'au début du xix^e siècle, l'autorité officielle dans l'archipel a été exercée depuis le lointain Mexique, où résidait le vice-roi chargé des Philippines. Éloignement deMexico, éloignement de Madrid : l'influence de l'Église n'en a été que plus forte, avec un certain nombre de conséquences encore visibles aujourd'hui : un chapelet d'édifices religieux uniques en Asie (et dans le monde, si l'on songe à l'architecture typique des églises philippines) ; une économie dominée par l'importance de la propriété immobilière (lorsque les ordres se sont séparés de leurs biens après l'indépendance de 1898, ils les ont vendus à quelques grandes familles blanches ou métisses toujours puissantes) ; une culture à la fois relativement non violente et conservatrice sur le plan du contrôle des naissances, notamment. Le professeur Teodoro A. Agoncillo, auteur d'une History of the Filipino people (8^e éd. 1990) parle à ce sujet d'un phénomène d' amalgamation of Church and State. La mainmise des pouvoirs religieux est finement décrite et analysée dans les romans de José Rizal (1861–1896).

Dans les années 1840, l'intérêt des puissances coloniales pour Sulu s'accroît. Le gouvernement colonial espagnol occupe de nouveau Jolo en 1851. Le sultanat s'étendait sur l'archipel de Sulu et la côte nord-est de Bornéo (soit l'est de l'actuel Sabah en Malaisie). En 1877, le sultan, qui s'était réfugié sur une autre île, donne ses possessions de Bornéo en bail à la British North Borneo Chartered Company. Après une longue résistance, Sulu accepte de devenir vassal de l'Espagne en 1878. L'Espagne évacue Sulu en 1899.

À la fin du xix^e siècle s'est développé un mouvement de libération, dont l'un des personnages clés fut le poète et écrivain José Rizal. Chirurgien ophtalmologue formé en Europe, il nourrit son projet révolutionnaire d'une conception inspirée par ses lectures de Don Quichotte. Surnommé le Don Quichotte des Philippines, il est exécuté par les autorités espagnoles en 1896. Il devient aussitôt un martyr national, ce qui renforce la résistance au régime colonial.

Période américaine[modifier | modifier le code]

"Indigènes" récoltant la sève de l'hévéa dans une plantation des Philippines ; Historical Archives of “National Museum of Health & Medicine”

Les États-Unis encouragent le mouvement d'indépendance et se décident à intervenir militairement aux Philippines (notamment à Xuelta) à l'appel d'Aguinaldo (guerre hispano-américaine). Le 10 décembre 1898, le traité de Paris met fin au conflit. L'Espagne cependant n'accorde pas l'indépendance aux Philippines mais les vend aux États-Unis pour 20 millions de dollars. La colonisation dès lors se poursuit sous le joug d'un nouveau maître. C'est pourquoi, dès le 4 février 1899, une nouvelle guerre oppose les indépendantistes philippins aux États-Unis (guerre américano-philippine). Plus d'un million et demi de Philippins perdent la vie dans cette guerre sans pitié, où indépendantistes, bandits et Américains commettent de nombreux massacres5.

Commence alors une période intensive de déshispanisation au profit d'une anglicisation de la culture.

En 1935, les États-Unis accordent au Commonwealth des Philippines un statut de semi-autonomie destiné à accompagner le pays vers son indépendance. À partir de cette date, un président élu les représente au niveau international. Le premier est Manuel L. Quezon, qui a donné son nom à l'une des villes de l'agglomération de Manille, actuellement la plus grande ville du pays.

En 1937, sur proposition du National Language Institute, le président Quezon fait du tagalog, le dialecte parlé autour de la capitale et de la rivière Pasig, la langue nationale. Cinquante ans plus tard, la Constitution de 1987 (article XIV, section 6) précise que la langue nationale est le filipino, notion plus large que le tagalog. L'anglais a néanmoins sa place : « for purposes of communication and instruction, theofficial languages [à distinguer donc du national language] are Filipino and English » (article XIV, section 7).

Occupation japonaise

En 1942, lors de la Seconde Guerre mondiale, le pays passe sous occupation japonaise, les mouvements de résistance sont très actifs et la répression japonaise féroce. Les forces d'occupation commettent de nombreuses atrocités dont la marche de la mort de Bataan(environ 20 000 morts) et le massacre de Manille en février 1945, où plus de 100 000 civils trouvent la mort. Le général Douglas MacArthur, qui ne réussit pas à repousser l'invasion initiale et doit fuir en Australie en abandonnant ses hommes, prend sa revanche en 1944-1945 et libère l'archipel. Le pays obtient son indépendance le 4 juillet 1946.

La fête de l’indépendance était autrefois célébrée le 4 juillet, jour de l’affranchissement du pays des États-Unis. L’ex-président Marcos a changé la date pour la fixer au 12 juin, jour où le pays s’est affranchi de l’Espagne.

4 nap kikapcsolódás - 4 days of relaxation - 4 jours de vacances

2014 május 24 - 27 : májusi hosszú hétvégét kihasználtuk hogy még egy kis vitamin D-vel feltöltődjünk.... Butaságot mondok mert igazán itt is ahol lakunk erős napsütésben részesedünk, de a tenger partnál, az más !
Luzon sziget, (ahol lakunk), déli részén, 2-2,5 óra autózás után van Batangas városa és kikötője ahonnan indulnak kompok és kis hajók mindenfelé. Alig 1,5 óra hajókázás után, található Mindoro sziget. Pár kilométerre a fő kikötőjétől , Puerto Galera, van az a nagyon szép üdülő komplexum ahova mentünk 4 napot tölteni.
Több ismerős családja is utazott velünk, illetve helyben is voltak már ismerősök : mikor mindenki együtt ott volt akkor összesen voltunk 13 felnőtt és 16 gyerek akik ismerték egymást !! Volt hangulat a medencében !!! Egyik este, egy olasz étteremből akartunk a hotelig menni, alig 3-4 km összesen, 3 triciklin (amelyek elvileg 3 embert tudnak vinni magukkal) voltunk 17-en : 7 felnőtt és 10 gyerek !!!
Lehetett búvárkodni, snorkelingozni, csak napozni, úszni egy gyönyörű tengerben, menni futni a hegyekben, sétálni több kilométert a homokos tengerparton....
Nem mentünk igazán körbe a szigeten mert pihenni jöttünk és autó nélkül voltunk. Majd legközelebb komppal áthozzuk az autót és bejárjuk ezt a szigetet.

Addig is élvezzétek a szép tájakat, láttunk egy teljes szivárványt a tengeren, összebratyiztunk egy helyi "kis gekkó"-val, majd a vissza úton, láttunk delfineket , de róluk nincs kép, csak pár másodpercig láttuk őket kiugorni a vízből és tovább utazni....





Album : https://picasaweb.google.com/108702034612298616088/2014Majus2427PuertoGaleraSunset4NapPihi

24-27 mai 2014 : nous avons profité de ce long week end de 4 jours pour refaire le plein en vitamine D.... En fait, je dis des betises, puisque lá oú nous vivons, le soleil brille continuellement, mais au bord de la mer , ce n'est pas pareil !
Au Sud de l'Ile de Luzon, oú nous vivons, après 2h-2h30 de voiture, nous arrivons au port et à la ville de Batangas, d'où partent ferry et bangka vers diverses destinations. Il nous a fallu à peine 1h30 de bateau pour atteindre l'île de Mindoro. À quelques kilomètres de son port principal, Puerta Galera, se trouve notre destination finale : un confortable resort, les pieds dans l'eau !!

Nous sommes partis avec plusieurs couples d'amis et d'autres connaissances avaient déjà pris possession des lieux la veille. Donc au plus fort du séjour, quand nous étions tous au resort, nous étions 13 adultes et 16 enfants qui se connaissaient. Je ne vous détaille pas l'ambiance dans la piscine. Très agréable !!
Un soir , après un diner dans un restaurant italien situé au bout de la plage à quelques km de l'hôtel, nous avons pris 3 tricycles pour rentrer. Les tricycles transportent généralement 3 personnes à la fois. Nous avons pris 3 tricycles à 17 !!!! 7 adultes et 10 enfants !! Ici, rien n'est impossible !!
Nous avons fait du snorkeling, Thomas et Tibor de la plongée. Une partie de la bande a essayé la "banane", puis le jet ski, d'autres ont couru dans les collines avoisinnantes, et d'autres ont lu et se sont doré la pilule au soleil. Sans voiture, nous n'avons pas entrepris de visiter l'île. Nous reviendrons en ferry avec la voiture et alors nous visiterons cette belle île.

Zoé mögött a szivárvány - derrière Zoé un arc-en-ciel

Jusque là, profitez des quelques belles photos de l'album : nous avons pu voir un arc-en ciel complet sur la mer, une tortue durant notre séance de snorkeling, et sur la route du retour, des dauphins nous ont fait coucou , mais personne n'a eu le temps de les photographier. Mais quel beau spectacle de quelques secondes à peine !!!

Album :
https://picasaweb.google.com/108702034612298616088/2014Majus2427PuertoGaleraSunset4NapPihi

Kész a szünet !! - Les vacances sont finies -

Ennyi volt, a 18 nap húsvéti szünet letelt és holnap lehet újra 6-kor kelni és menni tömni a fejüket a gyerekeknek !!
Nyugodt szünet volt és a 3 napos búvárkodáson kívül és Fanny 5 napos Sanghaji kirutszanásán kívül nem mozdultunk, de azért nem lehet mondani hogy inaktív volt a csapat........

Buvárkodás albuma : (gyönyörű képek !!!!)
https://picasaweb.google.com/108702034612298616088/2014Aprilis30Majus02BuvarkodasAnilaobanThomasFannyEsTiborAVizAlatt#

Thomas végig ment egy informatikai tanfolyamon, az AUTO CAD első szintjén és folytatja majd addig amíg a MAYA programot is megtanulja. Nagyon motivált és szereti ezt a részt a számítástechnikának.

Szerencsére, újra előjött Thomas-nál jelek a volt főzési szenvedélyéből, és egyszer csak neki fogott, a szünetek közben, friss bagettet készíteni nekünk.

Olyan szinten hogy majdnem minden reggel volt friss, ropogós, és főleg HÁZI bagettünk. Persze néha éjfélig fent volt érte mert késő fogott hozzá : dagasztás, tészta pihentetés, megint dagasztás, majd sütés....kb. 3-4 óra az egész menet. Persze még ez elején tart a dolognak és a sütőt, a mennyiségeket kell beállítani hogy még jobb legyen.

Zoé is neki fogott a főzésnek. Járt egy szakács tanfolyamra ( Junior Chef's courses) egy szomszéd hotel konyháiban 6 és 12 éves más gyerekekkel. Első alkalommal pizzát készítettek és másodszorra "cup cakes" készítés volt a feladat.

Egyedi készítésű cup cakes ! Cup cakes d'apparence tres originale !!

Itthon újra pizza készítés ! Préparation de pizza á la maison !

A tanfolyamon készített pizzák !
Pizza préparées au cours de cuisine !

Meg mondom őszintén az első jobban sikerült (a pizza) , a második (cup cake) színei nagyon nem voltak valami biztatók. Persze itthon rögtön meg kellett ismételni a Pizza gyártást és ahhoz Thomas készítette a tésztát. Még van Zoénak 6 főzési alkalom hátra, kedd és csütörtök délután fog járni. Nagyon kiváncsi vagyok hogy mit fog tudni nekünk készíteni.
Így Thomas és Zoé-val, nem sokára nem fog kelleni főznöm....




Végül, tegnap, május 03-án, Zoé és Fanny, egy divat bemutatón vettek részt. Egy "flash-mob" formájában, több tucat más gyerekekkel, felléptek egy óriás bevásárlóközpont közepén hogy bemutassák egy itteni ruha és cipő márkát (SM szupermarket által forgalmazott márkák). Egész napos programvolt, persze sminkelve lettek hogy jobban mutassanak majd a képeken és videón (szerintem túlzásban vitték.... de ebben már nem szólhatok bele). Nagyon tetszett a lányoknak ! Szerintem lesznek még ilyenek !!

  

Na, ezzel zárjuk a húsvéti szünetet !

Voilà, les vacances de Pâques touchent à leur fin, 18 jours, c’est long ! Demain, tout le monde se lèvera à 6h du mat et reprendra le chemin de l’école !!

Nous avons passé des vacances calmes et à part nos trois jours de plongée et l’escapade de Fanny à Shanghai, nous sommes restés à la maison mais ce n’est pas pour cela que nous sommes restés totalement inactifs !!!!

Album photos des plongées : (superbes photos)

https://picasaweb.google.com/108702034612298616088/2014Aprilis30Majus02BuvarkodasAnilaobanThomasFannyEsTiborAVizAlatt#

Thomas a suivi un cours d’informatique, le premier niveau du logiciel AUTO CAD. Il aimerait continuer et faire tous les niveaux pour pouvoir ensuite apprendre à se servir du programme MAYA. Il est très motivé et aime ce secteur de l’informatique.

Heureusement, des traces d'une ancienne passion pour la cuisine subsistent chez Thomas (probablement suite á son stage dans les cusines du Holiday Inn de Makati). Il s’est mis à nous faire des baguettes. Il nous en a fait presque tous les jours. Nous avions au matin une baguette croustillante, fraiche et surtout faite maison !!! Bien sûr, ca prend du temps et parfois il est resté éveillé jusque minuit pour que l’on ait du bon pain le lendemain matin. Préparer la pâte, la pétrir, la laisser reposer, la former, la laisser se reposer à nouveau et la cuire… en tout cela fait presque 4 heures. Il n’est qu’au début, dans une phase du genre expériementale : il faut encore ajuster les quantités des ingrédients, les temps de repos, la température du four, le temps de cuisson… pour avoir à chaque fois un meilleur résultat !!!!

 

Zoé aussi s’est mise à la cuisine. Elle a suivi un cours de cuisine pour enfants dans  un hôtel dans les environs ( Junior Chef's courses de l'Acacia Hotel), destiné à des enfants âgés entre 6 et 12 ans. La première fois, elle a préparé des pizzas, et la seconde fois des cup cakes. Franchement, les pizzas ont eu un plus grand succès que les cup cakes d’une couleurs douteuse ….. jolies couleurs, mais pas pour des cup cakes !!!

Nous avons refait des pizzas  à la maison et c’est le Chef Thomas qui en a fait la pâte !!!

 Zoé a encore 6 cours de cuisine, les mardis et les jeudis après-midi. Je suis vraiment curieuse de voir ce qu’elle va être capable de cuisiner.

  

 Avec Thomas et Zoé, bientôt je ne devrai plus faire la cuisine !!!

Finalement, pour cloturer ces belles vacances, hier, (3 mai), Zoé et Fanny ont participé à un défilé de mode sous forme d’un flash mob organisé dans un grand shopping center du nord de Manille. Elles portaient des habits et des chaussures de la marque d’une chaîne de magasins philippines SM. Ce fut un programme qui dura la journée entière : arrivées à 7h30 du matin et reparties à 17h, pour 30 minutes de show !!!! Elles ont été coiffées et maquillées par des pros et elles ont adoré faire cela. En plus des chaussures et des vêtements, elles recevront un petit montant comme cachet de leur prestation ! Vu leur enthousiasme, je pense qu’il y aura encore ce genre d’activité à l’avenir !!!

 

C’est ainsi que prennent fin les vacances de Pâques 2014 !